Szia Norbi!

Jópofa ez a blog. Tetszik, ahogy írsz, gondolkodsz és érésekké formálod őket. Olyan érzésekké, amik másban megmozdítanak valamit. 10 éve foglalkozom emberekkel, olyan trénerféle vagyok.:-) Imádom amit csinálok sőt, nem is munka nekem. Állandóan olvasok (még a kikapcsolódásom is valami szakkönyv. (beteges:-)). Úgy gondolom nyugodtan leírhatom, hogy lelkiismeretes és tiszta munkát végzek. Na nem öntömjénzés akar ez itt lenni, sőt. Olvasva a soraidat, teljesen megdöbbentem. Addig addig foglalkoztam a sok okossággal, amíg elfelejtettem élni! Igazán, sok-sok új dolgot kipróbálva. Tettem amit akartam, de nem léptem ki a komfortzónából. Vicces. Nekem a magamon való dolgozás nem okoz nehézséget, de az, hogy lelazuljak, úgy látszik, mostmár igen. Évekkel ezelőtt, nagyon mosolygós életem volt. Most meg a munka és az emberei kapcsolatok hozzák nekem a mosolyokat. De mindgi van a mélyben valami komoly tartás. Ahogy elolvastam a nagyis cikkedet, olyan hangosan nevettem, mint már régen nem. Láttam magam előtt a sztorit. Jópofa volt! Köszi! Ja! És az újabb "feladatomat" is!:-) úgymint: tedd előtérbe azt, aki a legfontosabb! Vagyis saját magad. Mindezt úgy, hogy ne bánts meg másokat, ne árts, de amid van, azt igazi könnyedséggel éld! Mozdulj meg és csinálj olyat, amit eddig még nem! :-) Köszönöm!